2009. január 30., péntek

Ciklusindítás

Reggel 1/2 8-kor értünk a Kaáliba Szegedre. A vérvétel azonnal megvolt kb 10 álltunk sorban. Aztán azt mondták az ügyintézős csajszik elég ha másfél óra múlva jövünk vissza. El is mentünk szétnézni egy áruházban.

Mikor visszaértünk még mindig több int másfél órát kellett várnunk, egyrészt az eredményre, másrészt a dokinőre, mert ő közben műtött is. A recepciós csajok közül szólt az egyik hogy menjek el wc-re, mert én következek. Ebből arra következtettem, hogy valószínű hüvelyen keresztül lesz az ultrahang, amiről azt hittem kellemetlenebb lesz így ha vérzés közben vizsgálnak, de semmi nem volt, ugyanolyan volt, mikor a nem mensis időszakban vizsgálnak.

Közben a dokinő elkezdte mondani, hogy tulajdonképpen a 2,5 hónappal ezelőtti spermavizsgálat eredménye olyan jó lett (80 millió sejt, és fele mozog), hogy természetes úton is teherbe kellene hogy essek. Viszont mivel már másfél éve próbálkozunk és nem sikerült így valami mégiscsak hibádzik. Az is lehet, hogy egyszer jó a spermatermelés egyszer nem vagyis ingadozik. Azt javasolta, próbáljuk meg az inszeminációt is. Figyeli a tüszőérést ultrahanggal, az inszem napján vizsgált sperma eredménye alapján eldönti, hogy megcsináljuk aznap az inszemet vagy rossz eredmény esetén a következő ciklusban az ICSI-t. Az inszemináció 45000 Ft, (ez nem támogatott), amit nem kell kifizetnünk ha jövő ciklusban ICSI-zünk. Azt mondta nagy esélyt lát rá hogy sikerüljön :)))) még egy kicsit hadd örüljek: :)))))))))))))))))))))))

Azért még mindig nem élem bele magam.

Most clostit kell szednem és legközelebb a mensi 7. napján kell menni febr. 4-én.
Hát ez történt ma... Nem is tudom... csak úgy óvatosan örülök. :)

Nincsenek megjegyzések: