2008. december 3., szerda

A megtermékenyítés utáni második hét

Ugye az első hét végére ott járunk, hogy a megtermékenyített petesejt lassan beágyazódik. A második hét első két napján a "gömböcske" beássa magát a méh nyálkahártyájába és teljesen elmerül benne. Külső sejtrétege igen gyorsan szaporodik és a méhnyálkahártya egyre több erével lép kapcsolatba. Az anyai vér ekkor vastag, szivacsos sejtrétegen folyik keresztül - a primitív, elsődleges méhlepény (placenta) ölt így alakot. Ez táplálja az embriót. A gömböcskének az az oldala, amely a méhűr felé néz, sima marad, ez lesz a külső magzatburok, a korion. Amint a védett és tápláló környezetét elfoglalta az embrió, még gyorsabb növekedésnek indul. Újabb üreg képződik a kétrétegű sejtsor felett. Ebből az üregből lesz később az ún. amniális zsák. A kétrétegű lemez ezután fölboltosul és kiterjed. Hamarosan kis henger alakú testté alakul, melynek feje és farka van, középen pedig nyél köti össze a placentával; ez a leendő köldökzsinór. Az alul fekvő sejtréteg kezdetleges béllé alakul, rajta furcsa kis kidudorodás, melyet allantoisznak neveznek. A két sejtlemez között lassan egy harmadik is megjelenik, ebből keletkezik a vérkeringés rendszere. A havi vérzés ekkor már késik. Valószínű ekkor már fáradtabbnak érzed magad, gyakrabban jársz pisilni és hangulatingadozásaid vannak, s közben melled keményebb és érzékenyebb a megszokottnál. Ekkorra már az ultrahang is kimutatja a terhességet, láthatóvá válik a petezsák.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon tetszik az oldal, nagyon sok hasznos infót találok rajta. Most a fent leírtakkal kapcsolatban kérdeznék: mi történik ezalatt a petefészekben? lehetséges, hogy ezidő alatt ott érzek valamilyen "fájdalmat"?

Névtelen írta...

Hello,

Nekem is lenne kerdesem. Dec. 31-en volt a mensim elso napja. Most egy par napja fura jeleket eszlelek. Erzekeny, duzzadt a mellem mintha ismet meg kellene jonnie, apro szurasokat erzek az alhasamban. Ma pl. eroteljesebben ereztem es a derekam is fajt. Szekrekedesem is van. Erdemes tesztelnem mar?